Egy év a Dominikai Köztársaságban

Karib kaland

Karib kaland

Dominikai levelek, avagy a korrupcióról

2015. május 26. - laszlojo

Tegnap elmentünk Santo Domingoba, hogy elintézzük végre a gyerekek iskolai papírjait, mert az iskola ezt nem vállalta, utazni kell összesen 500 kilométert, és megtapasztalni egy érett banánköztársaság bürokráciájának működését.

Kocsival indultunk,mert vonatközlekedés nincs. Odafelé sima volt az út, egyszer állítottak meg bennünket a rendőrök, érdeklődtek, hogy vagyunk, nincs -e valami üdítőnk, az nem volt, de 100 peso akadt erre a célra, így zavartalanul mehettünk tovább. Az út mentén marhalegelők és cukornádültetvények váltogatták egymást.

A közlekedés a szokásos, az autópályán lóval, szamárral, triciklivel, keresztbe meg kasul bárki bármikor jöhet. Egyszer még megálltunk friss tehénsajtot enni, isteni volt! Normális kávézó nincs, Sanyi szerint azért, mert meg nem tiltják, hogy ott alkoholt áruljanak, viszont akkor sokan benyomva autóznának tovább...

Santo Domingoban lakik az ország csaknem harmada, több mint 3 millió ember, bár ez inkább csak becslés lehet, mert nem hiszem, hogy pontos nyilvántartást vezetnének a favellák minden lakójáról...

Elképesztő nyüzsgés, hatalmas forgalom, a mi "vidéki" tempóknak meglehetősen ijesztő. Parkolóhely nincs, aztán mégis van, és akkor be a minisztériumba, ahol amolyan posztkafkai hangulat fogad bennünket. Bejelentkezünk, számot húzunk és várunk, egy icipici szobában, ahol a nagy hatalmú titkárlány be van szorítva az ablak mellé, és mint a heringek, az ügyfelek, mindenhol. Egy lépcső vezet felfelé, a semmibe, hatalmas iratkötegekkel van lezárva a feljáró, nagyon jól el tudjuk képzelni, hogy a mi kérvényeink is ott végzik, abban a kupacban...

letoltes.jpg

 

Ott ültünk-álltunk a kafkai hangulatban, kreol, fehér és fekete hivatalnokok jöttek-mentek, pont úgy, mint egy pesti minisztériumban, és az ügyfelek - diákok, szülők, nagyszülők - épp olyan megilletődötten, feszülten, idegesen várták a sorukat, mint otthon.
A sor nem mozdul, a hivatal ebédel. Aztán egy csapásra behívnak 4-5 embert is. Az én ügyem viszonylag egyszerű, megvannak a papírok, apostille bélyegzősen, hivatalos fordításban, tehát ismét kiküldenek, töltsek ki még két nyomtatványt.

Sanyi nehezebb helyzetben van, hiányzik egy-két papírja, magyarázza, magyarázza, aztán az ügyintéző a főnökasszonyhoz fordul, egy kicsi, idősebb ráncos hölgyhöz, tele aranyékszerrel, odamegy hozzá, suttognak pár szót. Visszajön, ad egy üres dossziét és leírja Sanyinak egy papírra, hogy 4000.

A barátom csak nézett, mire a hölgy diszkréten elmagyarázza: 4000 peso, és rendben lesz a dolog. Ezt én nem hallom, Sanyi kint a folyosón meséli. Van nálunk 100 dollár, ez kicsivel még több is, beletesszük a dossziéba. Jó, visszafordulunk, bemegyünk, várunk.

Közben hirtelen elkészülnek az én papírjaim, a főnökasszony a barátomtól is elveszi a dossziét, benne a "dokumentummal", bedobja a fiókjába. Közben egy fiatal ügyintéző azt mondja, hogy itt hiányoznak papírok, nem lehet lezárni az ügyet, mire a főnök leteremti, hogy összekeverte a dolgokat, az egy venezuelainál volt, itt minden rendben, már tovább is küldte az anyagot... Végre vége, a kezünkben vannak a pecsétes papírok, az ügy legális.

Kimegyünk, az udvaron hatalmas, új terepjárók, "meg ne állíts" típusú rendszámokkal, a nagy ijedtségre iszunk egy sört.

Kifelé jövet a városból odakeveredünk az egyik legzűrzavarosabb piacra, amit valaha láttam, nyüzsgés, tömegek, kosz, egy banán tíz forint, egy avokádó 25 forint, de kiszállni nekem nem volt sok kedvem.

Indulás haza. A történet folytatásához hozzátartozik, hogy legutóbb, tavasszal, amikor először kint jártunk Dominikán, a Sanyival közös autókázásunk alkalmával a kocsink kétszer is lerobbant, másodjára úgy, hogy többé el sem indult, a sziget egyik legdrágább parkolójából... Kiköltözésünk óta is többször volt problémánk a kocsikkal, legtöbbször az aksi merült le. Az egyik ilyen alkalommal felhívtam Sanyit, hogy van-e bika kábele.

A válasz: - Viccelsz? Ahogy megtudtam, hogy kiköltöztök, azonnal megvettem mindent, ami a túléléshez kell! 

Most hazafelé defekt az autópályán, aztán mire hazaérünk defektes a becserélt pótkerék is. Ezek után megfogadtuk, hogy repülőgéppel soha nem utazunk együtt...

P.S.
Természetesen nagy kínszenvedés árán felvettem a zárt cipőt és a hosszú nadrágot (átlaghőmérséklet 38 fok), mert a hivatalban meg kell adni a dolgoknak a módját...

2014. október 15.

 

Képek: 

- http://santodomingodigital.net/realizaran-cuarto-sorteo-para-construir-312-escuelas-y-150-estancias-infantiles/

- http://www.bahia-cabarete.com/desde-santo-domingo/?lang=es

- http://www.colonialtours.com.do/hilton_santo_domingo_hotel.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://karibkaland.blog.hu/api/trackback/id/tr377466124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása