A trópus az trópus, a rovarokat nem lehet megúszni. Az első napokban kellemes meglepetés volt, hogy a lakásban nincsenek hangyák. Most már tudjuk, hogy csak azért, mert régóta nem lakott itt senki. Tehát ez az állapot nem tartott sokáig, néhány hét után a nagyon apró, barna, szabad szemmel alig látható hangyák először a konyhában, aztán a fürdőben, a nappaliban végül mindenütt megjelentek. Kiirthatatlanok, semmilyen szer nem tudja feltartóztatni őket. A falból jönnek, a konnektorból, bárhonnan.

A mindenevő fáraóhangyák, mert ezek azok, főleg éjszaka aktívak. Elvileg. Gyakorlatilag azonban ha napközben bármilyen sütit, pizzát egyebeket a pulton felejtettünk, mondjuk két percre (tényleg kettő), mire visszanéztünk, ellepték a hangyák. Táplálékukat a szakirodalom szerint a fészektől akár 35 méterre is megtalálják, majd a felfedező hangya által rakott feromon nyomokat követve érik el a többiek a fehérjében és szénhidrátokban gazdag forrásokat: hús, kenyér, méz, sütemény és sok más minden kerülhet a menübe… Nálunk a vizespoharak is tele lettek reggelre velük, sőt a félbevágott vöröshagymát is vidáman majszolgatták. A lakásnak gyakorlatilag nem volt olyan pontja, ahol ne bukkantak volna fel azonnal, amint valami morzsa lehullott. A helyiek a mentholos krémeket tartják jónak (pl. vietnámi balzsam típusú), mi is próbáltuk, ha a vonulási útvonalukat keresztezed egy ilyen krémcsíkkal, akkor teljesen megzavarodnak, nem tudnak ezen átmenni. Persze hosszú távon ez sem segít, viszont a mentolos krém klassz csíkokat hagy a falakon... Mára már egészen megszoktuk, hogy néha rajtunk is mászik egy-egy, illetve este, az ágyban olvasva, szívesen sétálnak végig a könyvünkön vagy az iPad-en, napközben pedig akár a laptopon is ennivaló után kutatva...

Az már kellemetlenebb meglepetés volt, hogy pár hét után megjelentek a hatalmas csótányok is, szerencsére csak egy-egy óriási példány, ami hatalmas pánikot keltett, és amit egyáltalán nem volt egyszerű elpusztítani, hiába fújtuk rá a rovarirtót, meg se kottyant neki, így a hagyományos módszer, a rátaposás bizonyult hatásosnak – remélem, csótányvédők nem olvassák a borzalmas részleteket… A csótányok egyébként roppant találékonyak, ahogy Bence megfigyelte, a tolóablakot egyfajta emelőként vagy liftként használták, kívülről rámásztak, és ahogy behúzta az ember, azzal a lendülettel már be is jutottak…

A gekkók természetesen egy másik kategóriába tartoznak, kedvesek, fürgék, ha kell nagyobb ugrásra is képesek, igazából a lakásba is csak egyszer jöttek, a teraszon napoznak, szaladgálnak, a nappaliak zöldek, az éjszakaiak áttetszőek. Az egyik alkalommal megfigyelhettem, hogyan vadászik a gekkó egy nagy bogárra. A méretes, kitinpáncélos rovar leszállt a falon, erre a repedésből mint a villám bújt elő egy gekkó, megroppantotta a bogár fejét, aztán a szájába vette és módszeresen ütni kezdte a falhoz, nyilván, hogy könnyebben férjen a belső részekhez…

Az itteni békák hatalmasak, rusnyák rengetegen vannak és nem probléma nekik bejönni az első emeleti lakásba. Először hitetlenkedve hallgattuk Bence beszámolóját, hogy sötétedéskor óriás békák lepik el a golfpályát. Azt gondoltuk kedves mesemondónk fantáziavilága kelt életre ismét. Egészen addig, míg egyszer Gabi is lent maradt Dorkával szürkület után és nem mertek hazajönni. A házak közötti keskeny járdákon ugyanis valóban ott ücsörögtek ezek az óriás békák, amik nem stresszelik magukat az embertől, nyugodtan trónolnak a járda közepén. És amikor a család nőtagjai visszaindultak volna a golfpálya felé, a telefon fényénél látszott, hogy méterenként van egy ilyen szerte az egész kertben. Megmentettem őket, de többet nem volt gond azzal, hogy a gyerekek sötétedés előtt érjenek haza.

Aztán egyszer csak a teraszunkon is találtunk egyet, a gyerekek megfogták, visszatették a kertbe, de a múlt héten a dohányzóasztalon volt egy kőnek látszó tárgy... Szegény Gabi majdnem megfogta, mert a gyerekek rendszeresen hurcolásznak fel köveket, kagylókat egyebeket, azt hitte ez is az. Aztán a kő "szeme" villant egyet. A mozdulatlanul heverő barna béka látványától, nem kicsit ugrott (nem a béka), de szerencsére Bence már technikás békafogó, így sikerült egy dobozba szuszakolni a brekkencset és visszajuttattuk a természetbe. Azt a mai napig nem tudjuk, hogy jönnek fel az emeletre…

Fontos még szólni a szúnyogokról, amiket itt mosquitonak neveznek (a légy mosqua). Ezek a szúnyogok szintén nagyon picik (egészen addig, míg jól nem laknak velem) és szintén túl sok van belőlük. Az első dolog amit beszereztünk, egy elektromos szúnyogirtó volt, nem az otthoni fajta, ez úgy néz ki, mint egy teniszütő, csak éppen elemmel működik és a hálós része, ami fémből van, áramot termel. Így néz ki:

Ezzel lehet levadászni a szúnyogokat. Átlagosan egy este 8-10 szúnyogot is leütünk vele szobánként, de állandóan újratermelődnek és fogalmunk sincs, honnan jönnek, merthogy minden ablakon, ajtón szúnyogháló van...

A lakóparkban rendszeresen irtják őket, ami annyit tesz, hogy egy platós terepjáróra van felszerelve egy ventillátorral ellátott valami, ami rettenetesen büdös gázolaj szagú füstöt bocsát ki. Ezzel az autóval járják körül az egész lakóparkot szürkületkor. Az elején egyszer belefutottam, hogy épp kereket cseréltünk Sanyival, amikor elment mellettünk ez a cucc, nos azt hittük meghalunk, olyan büdös volt. Azóta kasza-kapa eldob, ha meghalljuk a kocsi hangját és rohanás a lakásba. Vagy ha a lakásban vagyunk, akkor már elég csak annyit mondani, hogy A KOCSI! és mindenki rohan a hozzá legközelebb eső nyílászáróhoz, hogy mielőbb becsukhassuk. Egyre jobb a családi szintidőnk. :-)