Kértük a kertészt, hozzon nekünk kókuszdiót. Térült-fordult és máris a pálmafa tetején vagdosta le nekünk a kókuszt, aztán megtisztította, a gyerekek ámulattal nézték.

Most lett három kókuszdiónk néhány pesoért, de nem tudjuk hogy kell megenni. (Nem röhög!) Mert amit mi szeretünk, az ugye a belső kemény része. Ennek meg még puha, zselés a belseje... És a benne lévő kókuszvíz sem igazán a mi műfajunk, legalábbis így magában. (Bele szoktam tenni a gyümölcslébe, amit reggelente készítek, úgy nem érezzük az ízét.) Még félbevágni sem tudjuk :-)))

De azért szépek.

Egyelőre nézzük egymást.