Ez itt a dzsipek városa, nem merem azt mondani, hogy országa, de ez sem állna nagyon távol az igazságtól. Amikor ide érkeztünk, még nem igazán értettük, miért van ennyi terepjáró, a legkülönbözőbb évjáratú, típusú és gyártmányú. Itt, a galériában van egy kis választék belőlük..
Az első héten béreltünk egy középkategóriás autót, nagyon jó volt, de fönnakadt minden második fekvőrendőrön. Abból pedig itt igen sok van, ezzel próbálják szabályozni a meglehetősen kaotikus közlekedést, visszafogni a száguldozást, helyenként pedig a boltosok és kocsmárosok, a colmado tulajdonosok így próbálják magukhoz vonzani a közlekedőket, magán fekvőrendőröket építve… A lakóparkunkban 100 méterenként van egy -egy méretes fekvőrendőr, így nem mindegy, hogy mivel közlekedünk.
Szóval, amikor arra került sor, hogy beszerezzünk egy saját kocsit, akkor már nem volt kétséges, hogy valami dzsip lesz a mi autónk. Persze még itt van az ár, hiszen ezen a szigeten minden ilyen iparcikket importálni kell, és az árak nem alacsonyak. Nézegettem az új Toyota, Ford és Chevrolet terepjárókat, csorgott a nyálam kellőképpen, de az 50-60 ezer dolláros ár kijózanító hatású volt…
Bence sokáig intenzíven lobbizott, hogy mindenképpen Hummert vegyünk, mert itt kb. minden tizedik embernek az van. Próbáltuk magyarázni neki az ár-érték arányt és a fogyasztást, nem jártunk túl sok sikerrel, mert szerinte a Hummer akkor is sokkal "menőbb".
Végül egy kis terepjáró, vagy ahogy itt nevezik, dzsipetta lett a beszerzendő jármű, egy 9 éves Daihatsu Terrios, ami már megfizethető volt, és úgy tűnt, hogy nem lesz vele baj. Egészen odáig, amíg ki nem fizettem és el nem hoztam. Másnap olyan fura hangot adott a motor, és nem húzott. És harmadnap is. Szerviz, szerelő, aki megállapította, hogy nem megy a negyedik henger.
Vissza az eladóhoz, aki csak megbízott, egy spanyol hölgy, akit az amerikai barátai kértek meg, hogy adja el a kocsit, mert ők közben visszautaztak az Egyesült Államokba. Telefonálás, iszonyú számlák, de a kocsi nem javul, ők pedig pénzt vissza nem adnak. Szerviz újra, semmi javulás. Kezdtem beletörődni, hogy ez ilyen, mert a rádió sem szól, csak néha, teljesen kiszámíthatatlan módon kapcsolt be és hallgatott el… Aztán egyszer megszűnt a búgás, és a kicsi dzsip száguldani kezdett, mint egy mérgezett egér, ment az összes henger. Az élet apró örömei, mondhatnám, de ez a limitált öröm kategóriába tartozott, ugyanis két nap múlva újra csak brummogott és töfögött…
Azóta is így van ez, hol brummog, hol „száguld”, de annyi azért megnyugvásra ad okot, hogy talán nincs nagyobb baj, valami elektromos vagy érintkezési hiba, de nem, nem mentem el újra a szervizbe, mert barátunk tapasztalatai elriasztottak. Több mint fél éve vitte el a kocsiját szervizbe itt, Bavaroban. Hitegették, több ezer dollárt elköltött és jelenleg ott tart a dolog, hogy valahol egy Santo Domingo-i koszos garázsban áll az autó, továbbra sem működik és a barátunk választhat, hogy leveri a szerviztulajdonoson a dolgot, vagy beperli. Na, ilyesmit nem szeretnék!
Még egy apróság: barátaink, másfél évig laktak egy tengerparti lakásban és ott parkolt az autójuk is. Másfél év után a karosszéria egy picit lukacsos lett. A nagy mennyiségű párás, sós levegő, a nem megfelelően védett lemezeket egyszerűen megette...
