A kora reggeli órákban indult a gépünk Ferihegyről a reptérről. Ez fél 3-as kelést jelentett és akkor már napok óta alig aludtunk a szervezés/csomagolás káosza miatt.

Néhány szó essen most a két gyerkőcről. Merthogy egy durván 20 órás utazás állt előttünk, ami egy felnőttnek is embert próbáló. Na most, nálunk adva van egy 6 éves királylány és egy addigra már 10 éves "nagyfiú", ADHD-val. Az előbbinél az egyetlen gond, hogy amin nincs ketchup, nutella, lekvár vagy mák, azt nem hajlandó megenni. Azaz a gépen felszolgált kaja szóba se jöhet. De ezt azért viszonylag könnyen áthidalhatónak véltük. Komolyabb fejtörést okozott Bence, akinél ugyan az ADHD-ból inkább csak az ADD van meg (ADHD - figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, ADD - figyelemhiány zavar), de két dolgot biztosan nem bír: - a monotóniát (Brüsszel - Punta Cana 11 óra) és az egy helyben ülést.... Készültünk, sokat beszélgettünk az utazásról, hogy próbáljon kicsit felkészülni a helyzetre. A hátizsákokban sok-sok új játék, újság, könyv, hogy bármikor egy "Van másik!" felkiáltással elő tudjunk húzni valami újat, izgalmasat, mielőtt lebontja a Jumbót, amivel repülünk. :-)

Kora reggel indult a WizzAir brüsszeli járata, a délelőtti órákban már landoltunk Charleroi-ban.

Itt az összes cuccal át kellett jutnunk Brüsszel másik repterére, mert a tengerentúli járatok onnan indultak. Még otthonról megrendeltük a transzfert, egy magyar fiatalember jött értünk kisbusszal és átfuvarozott a nemzetközi reptérre. Elég sok időnk volt, mert csak délután 2 óra körül indult a repülő Dominikára. A Jetairfly gépével mentünk, a gyerekek szájtátva nézték az ablakból az óriási gépet.

Majd becsekkoltunk és kezdődött az utazás nehezebb része: 11 óra egy repülőn. Ami sokat segített, a sok játék, meg film, ami a repülőgépen a rendelkezésünkre állt. Bence szuperül viselte az utat, feleslegesen aggódtunk. Annyira érdekelte minden, hogy simán lefoglalta magát. Egy nagy csapat reaggie zenésszel utaztunk együtt, akik valami európai találkozóról tartottak hazafelé, Jamaicára. Igazi rasztafrizurás fekete fazonok. Dorka nem volt hajlandó miattuk felkelni az ülésből, annyira megijedt tőlük, pedig jó fej társaság volt. Aztán az utazás utolsó óráiban teljesen bealudt, leszálláskor alig tudtuk felkelteni.

Az esti órákban landoltunk Punta Cana repterén, ahol Sanyi, az idegenvezetőnk már várt minket. Fél óra alatt a szállásunknál voltunk és rettentő fáradtan, de boldogan dőltünk az ágyunkba.

Megcsináltuk! Itt vagyunk!