Eltelt öt hét és lassan kezd a "normális" üzletmenet kialakulni. Túléltük az elejét, ami igencsak viharos volt, a szó valódi és átvitt értelmében is, most már szusszanni is lehet, ami az igen nagy melegben csodás sziesztás alvást is jelent:)
Ez a kép akkor készült, amikor beköltöztünk a dominikai lakásunkba. Aztán jó ideig nem volt ilyen viháncolós kedvünk, de most már nyugodtan készülhetne egy hasonló kép. Úgy tűnik, a nehezén túl vagyunk.
A gyerekek beletörődtek, hogy iskolába kell járni, és lassan élvezni kezdik mindkét nyelv tanulását. A suliban elkészült az új uszoda meg a tornacsarnok, tehát a "szárazon szerzett" úszótudást - lásd Gabi korábbi bejegyzését -, már vizesen is használhatják. Mondjuk Bence nem szorul rá a dologra...
Mi lassan felfedezzük, hol vannak azok a helyek, ahol nem a helyi méregdrága turista árak szerint lehet bevásárolni, vagyis kiderült, hogy nagyjából annyiból ki lehet jönni, mint otthon.
Elkezdtük felfedezni a Margitsziget méretű kertet, amiben lakunk, de ennek még az elején vagyunk. Sanyi, aki szintén itt lakik, és minden titkok tudója, azt mondja, hogy azért jó ez a hely, mert csak annyit kell mondani az asszonynak, hogy lemegyek a kertbe, és akkor el is tűnt az ember néhány napra...
